

Az 1990-ben alakult AIOSZ egyesületi formában működő társadalmi szervezet, szakmai és munkaadói érdekképviseleti feladatkörrel. A tagintézmények száma jelenleg 46, ebből felsőoktatási oktató – és kutatóhely 19.
Ez a létszám a hazai agrár- és élelmiszergazdasági területen tevékenykedő oktató és K+F intézmények közel háromnegyede. A többi, elsősorban anyagi megfontolásból kívül maradt intézménnyel is rendszeres a kapcsolatunk. Szívesen segítenek adott feladatok teljesítésében, és egyetértenek azzal, hogy a Szövetség érdekegyeztető és érdek- érvényesítő tevékenysége során őket is képviseljük.
Tagintézményeink az MTA , az VM , a NEFMI felügyelete alá tartoznak, illetve gazdasági társaságként működnek, találhatók közöttük érdekképviseletek, valamint magánszemélyek is.
Az AIOSZ tagintézményinek regionális elhelyezkedése
|
Régiók (Megyék) |
Intézmények száma |
| Nyugat–Dunántúl (Győr-Moson-Sopron) | 1 |
| Közép Dunántúl | 1 |
| Dél–Dunántúl (Baranya, Somogy) | 2 |
| Közép Magyarország (Budapest, Pest) | 23 |
| Észak–Magyarország (Heves) | 3 |
| Észak–Alföld (Szolnok, Hajdú, Szabolcs) | 6 |
| Dél–Alföld (Bács, Békés, Csongrád) | 10 |
| Összesen | 46 |
A tagintézményeink az összes régióban jelen vannak, oktató-kutató tevékenységükkel befolyásolják az adott térség és az egész ország innovációs szellemi felfogását.
Az AIOSZ kiterjedt tevékenységi területein határozottan és egyértelműen az agrárium, és azon keresztül a vidékfejlesztés érdekeit szolgálja. Olyan szakmai, társadalmi civil szervezet vagyunk, amelyek tagjai zömmel különböző tárcák főhatóságok fennhatósága alatt működnek. Társadalmi szervezeti jellegünkből, széleskörű ismertségünkből eredően, számos olyan esetben is eredményesen felléphettünk és háttéregyeztetést kezdeményezhettünk, amikor a tagintézmények, de esetenként a felelős kormányzati szervek is egymagukban, lassabban, vagy kisebb hatékonysággal tevékenykedhettek.
AZ ELNÖKSÉG TAGJAI:
|
Tiszteletbeli elnök: |
Borsos János D.Sc. |
|
Elnök: |
Rátky József D.Sc. |
|
Társelnökök: |
Fenyvesi László C.Sc., Kapronczai István dr., Magyar József dr. |
|
Ügyvezető társelnök: |
Sipos András C.Sc. |
|
Bizottsági (tagozati) elnökök |
|
| Ellenőrző Bizottsági tagok: | Elnök: Tompos Lajos dr. |
| Tag: Führer Ernő C.Sc. | |
| Tag: Izsáki Zoltán C.Sc. | |
| Etikai Bizottság elnöke: | Jávor András C.Sc |
| Élelmiszerügyi Tagozat elnöke: | |
|
Felsőoktatási Bizottság elnöke: |
Magda Sándor D.Sc. |
|
K+F Szervezési Bizottság elnöke: |
Bedő Zoltán akadémikus |
|
K+F Társasági Tagozat elnöke: |
Kállay Tamásné C.Sc. |
|
Közgazdasági Bizottság elnöke: |
Udovecz Gábor D.Sc. |
|
Szakértői Bizottság elnöke: |
Hajdú József C.Sc. |